Rólam

Dobra Izabella vagyok, jelenleg terapeutaként segítek a hozzám fordulókon. Szándékosan nem munkaként nevezem, mert ez nekem több. Hivatás, szerelem. Több mint tíz éve kezdtem magammal tudatosan foglalkozni, amikor egy váratlan esemény hatására kiléptem addigi életemből és elindultam egy teljesen más irányba. Ez hozta magával azt, hogy egyre többen fordultak hozzám segítségért. Évekig csak baráti szeretetből segítettem, majd egyre többen kerestek meg. Így alakult át az életem és a tevékenységem is azzá, amit ma is végzek. Folyamatosan fejlesztem magam más területeken is és ennek a folyamatnak a részeként elvégeztem több hivatalos, akkreditált terapeuta képzést, majd több masszázs fajtából is képesítést szereztem. 2016-ban pedig az antropozófus orvos, terapeuta képzést befejezve, újabb terápiás módszerekkel ismerkedtem meg. 2010 óta szervezője és egyik alapítója vagyok a Lelkesek Köre közösségi kezdeményezésnek, amely során rengeteg élményt és tapasztalatot kaptam a tagok által. Itt kezdődött a csoportokkal való foglalkozásom is. Azóta is rendszeresen tartok tanfolyamokat, meditációkat és női köröket.

2016. május óta édesanya is vagyok. Azóta a szeretet korábban nem ismert spektruma nyílt meg előttem, amiért hihetetlenül hálás vagyok.

Facebook

Elérhetőség

rishiegeszsegotthon@gmail.com

+36 70 428 3222